Lezártuk a 2025/26-os szezont


A mai nappal hivatalosan is lezárjuk a 2025/26-os szezont a Hegyvidék UFC-nél. Két bajnoki cím. Egy második hely. Egy feljutás. Ha csak az eredmények érdekelnének minket, talán csak ezeket emelnénk ki. Mi azonban ennél sokkal többnek látjuk ezt az évet, ezt a közösséget és ezt a klubot.

Akik közénk tartoznak, pontosan tudják: nálunk az eredményesség következmény, nem cél. A cél ebben az évben is az volt, és a következő szezonban is az marad, hogy a gyerekek fejlődését egy felszabadult, biztonságos, bátorító közegben segítsük. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, ahol a játékosok mernek hibázni, mernek alkotni, mernek önmaguk lenni, és közben napról napra közelebb kerülnek ahhoz, hogy jobb labdarúgókká és erősebb személyiségekké váljanak.

A következményre azonban mégis büszkék vagyunk.

Büszkék vagyunk arra, hogy csapataink külföldi és belföldi tornákon is részt vettek, és rekordot jelentő számú bajnokságban indultunk el. Az 5 MLSZ-bajnokság mellett — amelyek közül U19-ben és U16-ban regionális kiemelt bajnokságban versenyeztünk — 5 nagypályás BLSZ-csapatunk is szerepelt, valamint 6 háromnegyed pályás csapatunk is végig focizta az évet.

És ha mindez nem lett volna elég:
7 csapatot indítottunk korosztályos futsalbajnokságban, valamint 3 csapatot téli futsalban.

Ezek mellett természetesen ott voltak a Bozsik-programban szereplő csapataink is. Eseménytől függően 3–4 U7-es, 4–5 U9-es és 5–6 U11-es csapattal vettünk részt a tornákon, ahol a gyerekek újabb és újabb játékélményekkel, meccstapasztalatokkal és közösségi élményekkel gazdagodtak.

Büszkék vagyunk a sokszínűségünkre. Arra, hogy U14-ben, U15-ben és U17-ben is reális esélyünk volt a kiemelt bajnokságba való feljutásra. Közben B-csapataink a BLSZ-bajnokságokban versenyeztek, nem versenyző csapataink pedig szintén végig edzették és focizták az évet, többnyire nagy létszámmal és stabil közösséggel.

Ez talán az egyik legfontosabb értékünk: nálunk mindenki megtalálhatja a saját szintjének megfelelő kihívást. Van, aki bajnoki címért, van, aki feljutásért, van, aki a csapatba kerülésért, van, aki önmagához képest egy újabb lépésért dolgozik. A lényeg, hogy minden gyerek a maga útján fejlődhessen, és közben élvezhesse a foci szépségét.

A számok világában élve közel 450 gyereknek jelentettük a heti és sokaknak a napi kikapcsolódást, feltöltődést, játékot, élményt és mindazt, amit a sport, azon belül is a labdarúgás adni tud egy gyerek életében.

Most pedig nézzük az eredményeket.

TFSE – BLSZ I. osztály

7. hely

Felnőtt partnercsapatunk, a TFSE BLSZ I-es együttese a 7. helyen zárta a bajnokságot.

Külön büszkeség számunkra, hogy ebben az évben 5 játékosunk is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban: négy 2008-as és egy 2009-es születésű labdarúgó kapott lehetőséget. Ez pontosan az a folyamat, amelyben hiszünk: hosszú távú fejlesztés, türelem, építkezés, majd amikor eljön az idő, valódi lehetőség a felnőtt futball kapujában.

TFSE II. – BLSZ II. osztály

10. hely

A TFSE II. csapata a BLSZ II-ben a 10. helyen végzett.

Ebben a bajnokságban 18 Hegyvidék-nevelésű játékos kapott lehetőséget a mérkőzéseken. Ez önmagában is hatalmas érték. A fiatalok felnőtt közegben, idősebb, fizikálisan erősebb játékosok ellen szerezhettek tapasztalatot, ami a fejlődésük szempontjából rendkívül fontos állomás.

U19A – Regionális Kiemelt

10. hely

Tuboly Frici csapata a regionális kiemelt bajnokságban a 10. helyen zárta a szezont.

Ez szép és értékes eredmény, főleg annak tudatában, hogy a csapat több játékost is adott a felnőtt együtteseknek. Egy U19-es korosztály életében ez már természetes, de komoly kihívás is: egyszerre kell helytállni a saját bajnokságban, közben pedig támogatni a játékosokat abban, hogy a felnőtt futball felé is megtegyék az első lépéseiket.

Ráadásul ez a korosztály az érettségi időszakon is keresztülment. A mi közegünkben fontos és támogatott érték, hogy a fiatalok ne csak a pályán, hanem az iskolában és az élet más területein is sikeresek legyenek. Többen kiemelkedő tanulmányi eredményekkel zárták ezt az időszakot, amelyekre legalább annyira büszkék vagyunk, mint a pályán nyújtott teljesítményükre.

A következő időszakban komoly egyetemi felvételek is várhatók, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a sport és a tanulás együtt is képes erős, értékes utat adni a fiataloknak.

U19B – BLSZ

14. hely

Az U19B csapatunk a BLSZ-bajnokságban a 14. helyen végzett.

Nagy vállalás ebben a korban B csapatot indítani, azonban nagyon erős közegnek hála nem volt kérdés. Éppen ezért a szakmai stábnak és a játékosoknak is jár a dicséret és az elismerés, hogy vállalták ezt az évet, végigcsinálták a bajnokságot, és lehetőséget teremtettek arra, hogy minél több fiatal maradhasson játékban.

U17A – Regionális Alap

1. hely

Az U17A csapatunk a regionális alapbajnokságban az 1. helyen végzett.

Az alapszakasz 5. helye után a rájátszást sikerült megnyerniük a srácoknak, ami hatalmas teljesítmény és óriási büszkeség számunkra. Ez a csapat megmutatta, hogy egy szezonon belül is lehet fejlődni, lehet reagálni, lehet építkezni, és a megfelelő pillanatban lehet igazán nagyot lépni előre.

Az osztályozón sajnos nem sikerült kiharcolni a feljutást, pedig egyetlen percre voltunk tőle. Ez fájdalmas, de közben azt is megmutatja, milyen közel kerültünk ahhoz a szinthez, ahová tartozni szeretnénk.

A játékosok és a stáb munkája így is minden elismerést megérdemel. Egy bajnoki cím mindig komoly érték, de ennél is fontosabb, hogy a csapat karaktert, tartást és fejlődést mutatott az év során.

U17B – BLSZ

14. hely

Az U17B csapatunk a BLSZ-bajnokságban a 14. helyen zárta a szezont.

Ez a korosztály létszámban kicsit hiányosabb volt, ennek ellenére sikerült egy értékes és hasznos évet végigcsinálniuk. A szezon során több alkalommal is kaptak kisegítést az U17A csapatból, illetve az eggyel fiatalabb B-csapatból is, de ez egy klub életében teljesen természetes folyamat.

Sőt, szakmailag kifejezetten fontos is, hogy a korosztályok és csapatok között legyen átjárás. Így tudunk mindenkinek megfelelő játékperceket, terhelést és fejlődési lehetőséget biztosítani.

A helyezésnél ebben az esetben is fontosabb volt, hogy a csapat végig versenyben maradt, mérkőzéseket játszott, tapasztalatot gyűjtött, és a játékosok olyan helyzetekben fejlődhettek, amelyek hosszú távon sokat jelenthetnek számukra.

U16A – Regionális Kiemelt

8. hely

Az U16A csapatunk a regionális kiemelt bajnokságban a 8. helyen zárt.

Első évük volt a kiemelt bajnokságban, egy kitűnő ősz után a tavasz visszafogottabbra sikerült, de ez sem változtat azon, hogy egy rendkívül jó képességekkel rendelkező korosztályról beszélünk. Olyan csapatról, amely a következő években is meghatározó szereplője lehet a bajnokságnak.

Ahogy idén is, a jövőben is nehéz lesz náluk szebb futballt játszani. Bátor, kezdeményező, labdával dominálni akaró játék jellemezte őket, és ez számunkra legalább annyira fontos, mint a tabellán elfoglalt helyezés.

Ez a korosztály komoly értéket képvisel a klubon belül, és biztosak vagyunk benne, hogy sok örömöt fog még okozni nekünk.

U16B – BLSZ

4. hely

Az U16B csapatunk a BLSZ-bajnokságban a 4. helyen végzett.

Évek óta nagyon erős nálunk ebben a korosztályban a B-csapat is. Sőt, sok helyen ez a csapat az erősségei alapján akár A-csapatként is megállná a helyét. Ez különösen fontos visszajelzés a klub egész rendszeréről: nem csak az első csapatainkban gondolkodunk, hanem abban, hogy minél több játékosnak adjunk valódi fejlődési lehetőséget.

A srácok teljesítménye büszkeséggel tölt el minket. Stabil, értékes szezont futottak, és megmutatták, hogy a Hegyvidék UFC-ben a második csapatok munkája is komoly szakmai tartalommal bír.

U15A – Regionális Alap

1. hely

Az U15A csapatunk a regionális alapbajnokságban az 1. helyen végzett.

Némethy Róbert második U15-ös bajnoki aranya után újra egy nagyon erős, céltudatos és érett csapat teljesítményének örülhettünk. A feljutás végül egyetlen gólon múlt, ami természetesen fájó, de a szezon egészét nézve így is hatalmas büszkeség, amit ez a társaság letett az asztalra.

A csapat nemcsak eredményes volt, hanem tudatos, szervezett és érett játékot mutatott. Olyan teljesítményt, amelyben benne volt a munka, az elkötelezettség, a közösség ereje és a fejlődés iránti vágy.

A bajnoki cím önmagáért beszél, de talán ennél is fontosabb, hogy a játékosok milyen úton jutottak el idáig.

U15B – BLSZ

8. hely

Az U15B csapatunk a BLSZ-bajnokságban a 8. helyen végzett.

Egy B-csapat esetében a helyezés mellett legalább ennyire fontos, hogy a játékosok rendszeres mérkőzésterhelést kapjanak, fejlődjenek, megtalálják a saját kihívásaikat, és stabil csapatközegben tudjanak dolgozni. Ez a szezon ebből a szempontból is értékes volt.

A játékosok végig versenyben voltak, végig dolgoztak, és egy olyan év van mögöttük, amelyre lehet építeni. A B-csapataink szerepe a klubban kiemelten fontos, hiszen ők biztosítják, hogy ne csak néhány kiemelt játékos kapjon fejlődési lehetőséget, hanem minél szélesebb körben tudjunk valódi futballélményt és szakmai munkát adni a gyerekeknek.

U14A – Regionális Alap

2. hely, feljutás a Regionális Kiemelt bajnokságba

Az U14A csapatunk a regionális alapbajnokságban a 2. helyen végzett, majd az osztályozón sikeresen kiharcolta a feljutást, így jövőre már a regionális kiemelt bajnokságban szerepelhet.

Mindenféle elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy ez a csapat talán az egyik legjobban képviseli azt a filozófiát és játékfelfogást, amelyben a Hegyvidék UFC-nél hiszünk. Bátor, kezdeményező, labdával dominálni akaró játék, sok egyéni megoldás, közben erős csapatszintű gondolkodás jellemezte őket egész évben.

A bajnokságban ugyan a 2. helyet szerezték meg, de ezt vélhetően az alapcsoportok egyik legerősebb csapata mögött tették. A szezon végén azonban az osztályozón megmutatták, hogy készen állnak a következő szintre.

A feljutás komoly eredmény, de ennél is fontosabb, hogy milyen úton jutottak el idáig. Ez a csapat valódi visszaigazolása annak, hogy a minőségi képzésjátékos, a bátor futballra és a hosszú távú építkezésre épülő gondolkodás eredményességgel is tud párosulni.

U14A–B – BLSZ

4. hely

Az U14-es korosztályban az A és B csapat játékosai vegyesen szerepeltek a BLSZ-bajnokságban, ahol a 4. helyen zárták a szezont.

Ennek a bajnokságnak az egyik legfontosabb célja a fejlődés, a tapasztalatszerzés és a megfelelő mérkőzésterhelés biztosítása volt. Ideális körülmények között tudtak olyan játékperceket kapni a fiatalok, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy mindenki a saját szintjén tudjon előrelépni.

Az eredmény ettől függetlenül is értékes, és büszkén állunk emögött a szezon mögött. A csapat megmutatta, hogy a versenyeztetés nem csak a tabelláról szól, hanem arról is, hogy a játékosok minél többféle helyzetben, különböző szerepekben és különböző kihívások között tudjanak fejlődni.

U14B – BLSZ háromnegyed pálya

6. hely

Az U14B csapatunk a háromnegyed pályás BLSZ-bajnokságban a 6. helyen végzett.

Ebben a bajnokságban elsősorban a B-s játékosok játékperceinek kiegészítése, a mérkőzéstapasztalat növelése és a folyamatos fejlődési lehetőség biztosítása volt a cél. A srácok végig stabilan jelen voltak, dolgoztak, versenyeztek, és sok értékes tapasztalatot szereztek.

Kifejezetten üde színfoltjai voltunk ennek a bajnokságnak. A csapat játékában sokszor megjelent az a bátorság, kezdeményezőkészség és futballszeretet, amelyet minden korosztályban szeretnénk látni.

U13A – BLSZ tavaszi „A” csoport

2. hely

Az U13A csapatunk a BLSZ tavaszi „A” csoportjában a 2. helyen végzett.

Fontos hangsúlyozni, hogy a teljes U13-as bajnoki mezőny elvileg legerősebb csoportjában sikerült második helyen végezni. Játékot tekintve nagyon ígéretes csapatról beszélünk, sok kiemelkedő és érdekes karakterrel. Ebben a korosztályban különösen fontos, hogy a játékosok merjenek vállalni, merjenek döntéseket hozni, merjenek technikai és kreatív megoldásokat választani — ebben pedig sokszor nagyon szép dolgokat láthattunk tőlük.

Az idei évben 40–50 mérkőzést is a lábakba pakoltak, ami hatalmas tapasztalatot jelent. Ez a mennyiség és minőség hosszú távon nagyon sokat számíthat a fejlődésükben.

A jövő évre nézve kifejezetten ígéretes korosztályról beszélünk, amelyben sok lehetőség van, és amelyre nagy figyelemmel tekintünk a következő szezonban is.

U13A–U12A – BLSZ tavaszi „C” csoport

1. hely

Az U13A és U12A vegyes csapata a BLSZ tavaszi „C” csoportjában az 1. helyen végzett.

Ezt a csapatot öröm volt nézni. Nemcsak az eredmény miatt, hanem azért is, mert nagyon szépen megmutatta, hogy a Hegyvidék-szellemiség korosztályokat is képes összekapcsolni. Idősebbek és fiatalabbak együtt tudtak működni, egymást segítve, közös játékfelfogás mentén.

Az ilyen vegyes csapatok különösen fontosak a klub életében. A fiatalabbak extra kihívást kapnak, az idősebbek felelősséget vállalhatnak, közben pedig mindenki új helyzetekben tanulhat.

A tavaszi bajnoki első hely szép visszaigazolása annak, hogy ez a közös munka jól működött.

U13B – BLSZ tavaszi „D” csoport

7. hely

Az U13B csapatunk a BLSZ tavaszi „D” csoportjában a 7. helyen végzett.

A B-csapat esetében is fontos érték, hogy rendszeresen mérkőzéseket játszottak, ahol az elsődleges örömforrás maga a labdarúgás, és a játékosok olyan tapasztalatokat szerezhettek, amelyekre a későbbi fejlődésük során építeni lehet.

Ezek a szezonok sokszor nem látványosak kívülről, de klubszinten rendkívül fontosak. A játékosok ilyenkor tanulják meg, milyen hétről hétre készülni, mérkőzéshelyzetben döntéseket hozni, csapatban gondolkodni, és a saját tempójukban fejlődni.

U12A – BLSZ tavaszi „F” csoport

1. hely

Az U12A csapatunk a BLSZ tavaszi „F” csoportjában az 1. helyen végzett.

Külön értékessé teszi ezt az eredményt, hogy egy évvel idősebbek között is megállták a helyüket. Ez fontos tapasztalat volt számukra: fizikálisan, tempóban, párharcokban és döntéshozatalban is olyan kihívásokat kaptak, amelyek sokat segíthetnek a fejlődésükben.

A csapat megmutatta, hogy bátran és versenyképesen tud futballozni idősebb ellenfelek között is. Ez a bajnoki első hely nemcsak eredményként értékes, hanem fejlődési visszajelzésként is.

U12B – BLSZ tavaszi „K” csoport

5. hely

Az U12B csapatunk a BLSZ tavaszi „K” csoportjában az 5. helyen zárta a szezont.

Ebben a korosztályban is az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek rendszeres mérkőzéstapasztalatot kapjanak, fejlődjenek, és egyre több helyzetben tudjanak önálló döntéseket hozni a pályán, valamint a legfontosabb, hogy élvezzék a játékot.

Sok hasznos tapasztalatot szerzett, és stabil alapot teremtett a következő szezonra. Egy ilyen bajnokság pontosan azt szolgálja, amit a klubnál kiemelten fontosnak tartunk: hogy minél több gyerek kapjon lehetőséget a játékra, a fejlődésre és a futball szeretetének megélésére.

Ez a szezon sok szempontból mérföldkő volt számunkra.

Eredményekben is.
Létszámban is.
Versenyeztetésben is.
Közösségben is.
És talán leginkább abban, hogy újra megerősödött bennünk: jó úton járunk.

Köszönjük a játékosoknak az egész éves munkát, a szülőknek a támogatást, az edzőknek az elhivatottságot, és mindenkinek, aki bármilyen formában hozzátett ehhez a szezonhoz.

A Hegyvidék UFC 2025/26-os szezonja ezzel lezárult.
A munka azonban folytatódik.